Médiajánlat
Tisztelt Hölgyem / Uram!

2002 júniusában indult útjára az első, a közép-európai kortárs képzőművészet egészével foglalkozó regionális folyóirat, a Praesens. Eddig a régió nem rendelkezett a kölcsönös szakmai tájékozódást és a folyamatos eszmecserét lehetővé tevő fórummal, periodikánk ezt az űrt hivatott betölteni. Az e feladatoknak való sikeres megfelelés záloga a két világnyelven való megjelenés (angol és német), amely végre lehetővé teszi a régió művészeti életének, és egyben a magyar művészetnek a tényleges súlyának megfelelő nyugat-európai és tengeren túli reprezentálását is. Biztosíték a magunkról alkotandó kép autentikusságára és sokszínűségére az a nemzetközi szerkesztőgárda is, amelynek tagjai a régiót alkotó 11 ország neves kortárs művészeti szakértőiből állt össze. Nem feledkezik meg lapunk a kisebbségek művészetéről sem, ezt segíti az a magyar nyelvű fordításokat is tartalmazó mutáció is, amely Magyarországon és a magyarok által lakott határon túli területeken kerül terjesztésre. Lapunkkal egyaránt kívánjuk szolgálni a közép-európai művészek, a művészettel foglalkozó szakemberek és a közönség tájékozódását, csakúgy, mint a regionális művészeti élet és műpiac kialakulását. Mindezt egy olyan fontos időszakban, amikor a térség országai az európai integráció részeseivé válnak, és közös érdekérvényesítésük fontossága eléggé nem hangsúlyozható. Mivel lapunk eljut a kortárs művészet legfontosabb közép- és nyugat-európai, valamint tengerentúli művészeti intézményeibe, - kiállítóhelyeire, műkereskedéseibe, oktatási- és kutatóműhelyeibe, nagy könyvtáraiba és a szakmát befolyásoló legfontosabb személyekhez egyaránt - megfelelő reprezentációs lehetőséget képes biztosítani. A célzott terjesztés fokozott értékű szakmai reklámlehetőséget tesz lehetővé. Mindezek alapján szíves figyelmükbe ajánljuk a folyóiratunk nyújtotta igen kedvező hirdetési lehetőségeket, remélve, hogy az általunk biztosított kiváló reklám-adottságok a megelégedésükre szolgálnak majd.