|
 |
 |
 |
Misszió |
|
 |
 |
| 2002 májusában indul útjára az első, a közép-európai kortárs képzőművészet egészével foglalkozó regionális folyóirat, a Praesens. Eddig a régió nem rendelkezett a kölcsönös szakmai tájékozódást és a folyamatos eszmecserét lehetővé tevő fórummal, periodikánk ezt az űrt hivatott betölteni. Az e feladatoknak való sikeres megfelelés záloga a két világnyelven való megjelenés (angol és német), amely végre lehetővé teszi a régió művészeti életének, és egyben a magyar művészetnek a tényleges súlyának megfelelő nyugat-európai és tengeren túli reprezentálását is. Biztosíték a magunkról alkotandó kép autentikusságára és sokszínűségére az a nemzetközi szerkesztőgárda is, amelynek tagjai a régiót alkotó 11 ország neves kortárs művészeti szakértőiből állt össze. Nem feledkezik meg lapunk a kisebbségek művészetéről sem, ezt segíti az a magyar nyelvű fordításokat is tartalmazó mutáció is, amely Magyarországon és a magyarok által lakott határon túli területeken kerül terjesztésre.
Lapunkkal egyaránt kívánjuk szolgálni a közép-európai művészek, a művészettel foglalkozó szakemberek és a közönség tájékozódását, csakúgy mint a regionális művészeti élet és műpiac kialakulását. Mindezt egy olyan fontos időszakban, amikor a térség országai az európai integráció részeseivé válnak, és közös érdekérvényesítésük fontossága eléggé nem hangsúlyozható.
|
|